GYIK – Petőfi Felhő Projekt

Hol érhető el a KPTR pályázati felület?

Közvetlen elérhetőség: https://palyazat.kultura.hu/kptr-iam/fooldal

A Petőfi Ügynökség Nonprofit Zrt. honlapján: https://www.petofiugynokseg.hu/  főoldalon elérhető Tovább a KPTR belépési oldalra gombon keresztül.

 

A pályázati kiírásban szerepel, hogy az nyújthat be pályázatot, aki igazolni tudja, hogy a pályázat kiírása előtt 1 évvel megjelent legalább 1 ISRC kóddal rendelkező zeneműve.
Kérhetek-e a pályázat összeállítása során bármelyik régi műbejelentett dalomra ISRC kódot, így részt vehetek-e a pályázatban?

Sajnos, amennyiben jelenleg nem rendelkeznek ISRC kóddal, az azt jelenti, hogy nem kerültek sem fizikailag sem digitálisan kereskedelmi forgalomba zenei disztribútornál ezek az albumok vagy dalok az elmúlt években.
Ebben az esetben ez a zenei formáció nem felel meg a pályázat jelentkezési feltételeinek.

A tárgyban nevezett pályázat esetében beadható-e olyan mű, amely már publikálásra került? 

A Pályázati felhívás 1.1 pontja értelmében: „Jelen felhívás keretében új dalnak tekinthető az olyan zenemű, melyet a pályázat benyújtása előtt még nem mutattak be nyilvánosan, közönség előtt nem játszották, nem került fel egyetlen videó/zenei streaming platformra és nem került kereskedelmi forgalomba (nem rendelkezik ISRC kóddal)”, tehát nem adható be pályamű, amely már bemutatásra került.

A pályázat benyújtásához elegendő egy demo vagy a teljes mű benyújtása szükséges?

A pályázatban a teljes mű benyújtása szükséges. A Pályázati felhívás 1.2 Speciális elvárások pontja értelmében:

Az elkészített dalnak stúdió minőségű felvételnek kell lennie.

A hangfelvételre vonatkozó technikai specifikáció:

  • 192Kbit/s 48khz vagy 320Kbit/s 48khz mp3 hangfájl;
  • maximum 25 MB méret;
  • minimum 2:30 és maximum 3:50 perces lehet.

Valamint a Pályázati felhívás 5.2 pontja értelmében a pályázat benyújtásakor csatolandó a fentebb meghatározott speciális elvárásoknak megfelelő pályázati mű.

A Nyilatkozatok menü utolsó, állami támogatásra vonatkozó nyilatkozata kapcsán hogyan kell helyesen jelölni a válaszomat?

Ez a nyilatkozat egy főnyilatkozatból és két alnyilatkozatból áll. Amennyiben a főnyilatkozati pontban „igen”-t jelölt, akkor az alatta lévő első nyilatkozati pontot szükséges „igen”-re állítani, a másik nyilatkozat automatikusan „nem releváns” állapotba kerül.

Amennyiben a főnyilatkozati pontban „nem”-et jelölt, akkor az alatta lévő első nyilatkozati pont automatikusan „nem releváns” értéket vesz fel és a második nyilatkozat esetében „igen”-t szükséges jelölni.