Vácrátóti bemutató: A ránk bízott kert
2022. április 26.
Vácrátóti bemutató: A ránk bízott kert

Az esemény egy beszélgetéssel egészült ki, melyen részt vett Péczely Dóra, a kötet szerkesztője, Závada Péter, a mű egyik fordítója, valamint Gálhidy László, a WWF Erdő programvezetője. Jelen volt még Zsigmond Vince, a Nemzeti Botanikus Kert vezetője, illetve Pál Dániel Levente, a PKÜ irodalomszakmai igazgatója, aki a beszélgetést moderálta.

-

A program Pál Dániel Levente nyitóbeszédével kezdődött, aki mesélt a kötet keletkezésének körülményeiről, majd a résztvevők megvitatták, miben tér el egy bio- vagy ökopoetikai kötet más tematikájú antológiák válogatásától és strukturális felépítésétől. A beszélgetés nagyon hamar az elmúlt két évben dúló Covid-járványra terelődött, a fellépők egyetértettek abban, hogy ugyan a pandémia hatására – melynek egyik kiváltó okának a környezetszennyezést tartják – a társadalom egyre nagyobb része választja a hosszú távon fenntartható életmódot, azonban a Covid-vírus elleni védekezés ezt szinte lehetetlenné teszi.

-

-

Závada Péter és Péczely Dóra is személyes élményeit elevenítette fel azzal kapcsolatban, hogy míg mindketten magukat az átlagnál környezettudatosabbnak tartják, a Covid alatt felhalmozott és használt hatalmas mennyiségű hulladék miatt – eldobható maszkok, kesztyűk és ezek csomagolása – úgy érzik, hűtlenek lettek önmagukhoz, hiteltelenné váltak a maguk és a környezetük szemében. Feloldhatatlan ellentétnek tartották ezt, hiszen szemben állt egymással a maguk és családjuk védelme a Föld hosszú távú jólétével.

-

A program további részében a címadó A ránk bízott kert kifejezést értelmezték, és arra jutottak, hogy a „kert” ez esetben egyrészt jelentheti a klasszikus értelemben vett kertet – legyen az egy családi házhoz tartozó konyhakert vagy egy lakás apró balkonján helyet kapó fűszernövény-gyűjtemény –, másrészt szimbolikusan utalhat Földünkre, mint a minden élőlény számára otthont nyújtó kertre. Závada Péter rámutatott mindemellett arra, hogy a kert szóhoz a köztudat mindig egyfajta rendezettséget, kerítéssel körülvett jelleget kapcsol, erre pedig tökéletes példa a Nemzeti Botanikus Kert, melyet nemcsak egy kerítés határol el a külvilágtól, de még a területet is a kijelölt úton szabad csak körbejárni.

Kitért arra is, hogy a pandémia utóhatását esetlegesen fel lehetne használni arra, hogy a teljes izoláció után az embereket nemcsak egymáshoz kell közelebb hozni, de segíteni kell őket abban, hogy visszataláljanak a természethez.

A gondolat kommunikációjáról kisebb vita alakult ki a résztvevők között abban, hogy hatásos-e az a kampány, ami sokkol, megijeszt, vagy inkább a szelídebb üzenetek találnak célba nagyobb eséllyel. Zsigmond Vince, a kert vezetője mondta ki a kérdésben a végső szót, és úgy véli, mára a szennyezés, a globális felmelegedés, a fenntarthatatlan életstílusunk okozta káros környezeti hatások akkora méreteket öltöttek, hogy csak a drasztikusan tálalt kampányok és figyelemfelhívások jelenthetnek megoldás a problémára.

Végül a beszélgetés pozitív kicsengéssel zárult, a résztvevők egyetértettek abban, hogy a kulcs a jövő generációjának kezében van, a miénkben pedig a hatalmas felelősség, hogy sikeres és hatékony oktatással, információmegosztással hozzásegítsük őket ahhoz, hogy megoldják azokat a problémákat, amiket mi nem tudtunk.