Az Egy másik Róma Galántán
2022. május 26.
Az Egy másik Róma Galántán

Dobri Dániel kamaraoperája, az Egy másik Róma egy remek akusztikájú, szépen bevilágított színházteremben hangzott el a felvidéki turné negyedik állomásán.

Az előadás kezdete előtt Kéringer László énekművész Jókai Ági és Fellinger Domonkos színművészek társaságában már rutinosan szólította meg a közönség soraiban helyet foglalókat, hogy a darabról röviden elbeszélgessen velük. Meséltek a diákoknak a szövegkönyvet alkotó versek és prózák szerzői, Nemes-Nagy Ágnes és Lengyel Balázs életéről, a kamaraopera mibenlétéről, és a kortárs zenéről.

Az darab lelkes fogadtatásra talált, a diákok a hosszas tapsolás után néhányan még ott is maradtak a helyszínen, hogy az előadóknak kötetlen hangulatban tehessék fel kérdéseiket.

Az utazó díszlet összepakolása után a társulat Mézes Rudolf, a galántai fellépés szervezőjének segítségével megismerte a város Kodály Zoltánhoz kötődő nevezetes helyszíneit. Az Esterházy kastély parkjában, a Kodály szobornál, és a vasútállomáson is forgattak néhány rövid videót, ez alkalommal Szűcs Péter klarinétművész és Dr. Nagy Péter zongoraművész produkcióit kapta lencsevégre a stáb.

Az Útinapló 4. része itt megtekinthető:

Az előadás létrejöttét Ügynökségünk is támogatta.