Az Egy másik Róma felvidéki turnéjának utolsó állomása: Pozsony
2022. május 27.
Az Egy másik Róma felvidéki turnéjának utolsó állomása: Pozsony

A Nemes Nagy Ágnes centenárium keretében megrendezésre kerülő utazás-sorozat egyedi módon eleveníti fel a költő életét és munkásságát: a zenemű nemcsak Lengyel Balázs és Nemes Nagy Ágnes műveit, hanem átfogóan egy férfi és egy nő élethosszon át tartó kapcsolatát idézi meg – barátságokkal, kulisszaként szolgáló történelemmel, döntésekkel, utazással. A sorozat a KultúRecept Produkció társulatának előadásában, a Petőfi Kulturális Ügynökség Kiemelt Programok Igazgatóságának támogatásával jött létre.

Komárom, Kassa, Rimaszombat és Galánta után, a teltházas előadássorozat Pozsonyba érkezett, ahol a Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központ Pozsony adott otthont a kettős programnak: a Díszteremben a somorjai Madách Imre Gimnázium és Szenczi Molnár Albert Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Szakközépiskola diákjai vettek részt az irodalmi délelőttön. A Rendhagyó irodalomórán Juhász Anna elmondta: a XX. századi magyar történelem számos traumát adott az alkotóknak, ilyen volt a II. világháború, aminek szorításából kikerülve irodalmi művek születtek. Nemes Nagy Ágnes így emlékezik: „1944. április 20-án tartottuk az esküvőnket, 21-én pedig írásbeli vizsgát tettem pedagógiából, amit egy bombatámadás szakított félbe. Elkövetkezett a mi számunkra 1944 nyara. Férjemet a Muraközbe helyezték, mint a 103-as nagyfeszültségű drótakadályszakasz helyettes parancsnokát… Tulajdonképpen '44 volt az az év, amikor először tudtam verset írni. Attól függetlenül, hogy már gyerekkoromtól írok verseket, de azt elmondani, amit óhajtottam volna, egyáltalában valahogy kifejezni magam, azt csak '44-től kezdve tudtam.”

Az ezutáni felszabadulás-élmény volt a háttere annak az ösztöndíjas utazásnak, melyről a kamaraopera szól: az alkotók, mások mellett a friss házas Nemes Nagy, Lengyel, illetve Pilinszky, Weöres, Károlyi, Toldalagi - fiatalon „tetőpont-élményt” éltek át Rómában hónapokon át. S mindebből mit őriztek később évtizedekig? Minderről tanúskodik irodalmi munkásságuk, megidézve a várost, a tengert, a harangokat, magát az utazást.

Juhász Anna után Dobri Dániel zeneszerző mesélt a diákoknak a zenemű létrejöttéről és arról, milyen hatással volt rá az a pár hónap, amíg ő maga is ösztöndíjasként élhetett a Római Magyar Akadémián, majd a közel száz diák a beavató-beszélgetés után együtt nézhette meg az Egy másik Róma előadást. A programot Venyercsan Pál, az Intézet igazgatójának rövid városvezetése zárta.

Bach Máté-

Bach Máté-

Bach Máté-

Bach Máté-

A turné utolsó állomásán készült Útinapló itt megtekinthető: